Durrës, a Selyemút és Velence, Magyar királyság – Kelet és Nyugat ősi kereskedelmi kapuja
Durrës, a Selyemút és Velence – amikor a világkereskedelem már 1000 éve is globális volt
Ha ma végigsétálunk Durrës központjában, könnyű elsétálni a kikötőnél a Velencei-torony mellett úgy, hogy csak egy szép középkori műemléket látunk benne. Pedig ez a kerek kőtorony egy sokkal nagyobb történet egyik megmaradt szereplője. Egy olyan történeté, amelyben szerepel Kína, a Selyemút, Konstantinápoly, a Via Egnatia, Durrës kikötője, Velence, sőt még a középkori Magyarország is. És amelyből kiderül valami meglepő: a globalizáció egyáltalán nem a modern kor találmánya.
A Selyemút nem egyetlen út volt Amikor azt mondjuk, „Selyemút”, hajlamosak vagyunk elképzelni egy hosszú utat, amely Kínából egészen Európáig vezetett. Valójában ilyen egyetlen út nem létezett. A Selyemút szárazföldi és tengeri kereskedelmi útvonalak hatalmas, folyamatosan változó hálózata volt. Az UNESCO szerint a különböző útvonalakat együtt számítva a hálózat meghaladta a 35 000 kilométert. A nagy távolságú kelet–nyugati kereskedelem különösen Kr. e. 2. századtól erősödött meg. A rendszer fénykorát nagyjából a 6–14. század között élte, egyes fontos szárazföldi útvonalai pedig még a 16. században is használatban voltak.
A klasszikus keleti útvonalak Kínából, többek között Chang'an – a mai Xi'an – térségéből indultak. Innen haladtak: Kína → Közép-Ázsia → Perzsia → Közel-Kelet → Kis-Ázsia és a Mediterráneum. De voltak északi, déli és tengeri ágak is. Nemcsak selymet szállítottak. Fűszerek, drágakövek, kerámiák, illatszerek, fémek, prémek, textíliák és számos más értékes áru cserélt gazdát. És természetesen nem ugyanaz a kereskedő indult el Kínából, hogy hónapokkal vagy évekkel később bekopogjon egy velencei kereskedőház ajtaján. Az áru sokszor tízszer vagy akár még többször is gazdát cserélhetett.
De akkor hogyan kerül Durrës a történetbe?
Durrës nem feküdt a klasszikus Selyemúton. Ez fontos különbség. Durrës azonban egy másik rendkívül fontos kelet–nyugati út, a Via Egnatia adriai kapuja volt. A rómaiak által kiépített Via Egnatia Dyrrachium – a mai Durrës – térségéből indult, átszelte a Balkánt, érintette többek között Thesszaloniki térségét, majd Bizánc, a későbbi Konstantinápoly felé vezetett. Ez lényegében összekötötte az Adriát a keleti Mediterráneummal.
A kapcsolat leegyszerűsítve: Durrës → Balkán → Thesszaloniki → Konstantinápoly → Kis-Ázsia → Kelet.
És természetesen fordítva is működött. Ezért történelmileg teljesen lehetséges, hogy a Selyemút tágabb kereskedelmi rendszeréből származó áruk Konstantinápolyon és a Balkánon keresztül eljutottak Durrës kikötőjébe. Durrësből pedig már ott volt előttük az Adria.
Ahol a szárazföldi út találkozott a tengerrel
Ez Durrës egyik legfontosabb történelmi adottsága. Nem egyszerűen kikötő volt. Egy hatalmas szárazföldi út nyugati végén fekvő kikötő volt.
A Treccani olasz enciklopédia Durrëst egyenesen a Via Egnatia kezdeteként és kijárataként írja le. Aki Konstantinápoly felől elérte Durrëst, annak már nem kellett tovább szárazföldön vinnie az árut. Hajóra rakhatta. Innen elérhető volt az Adria teljes kereskedelmi világa. És az Adria túloldalán egyre nagyobb hatalom emelkedett fel: Velence.
A velenceiek már a 11. században ott voltak Durrësben A velencei kapcsolat jóval régebbi, mint a ma látható durrësi Velencei-torony. 1081-ben már jelentős velencei közösség élt Durrësben. Anna Komnéné bizánci történetíró beszámolója szerint velenceiek és amalfiak nagy számban éltek a városban. I. Alexiosz bizánci császár 1082-es kiváltságlevele után a velenceiek saját városnegyedet kaptak Durrësben, és hozzájuk került a Sant'Andrea-templom is. Ez rendkívül fontos adat. Azt mutatja, hogy Velence már közel 1000 évvel ezelőtt kereskedelmi hídfőállásként tekintett Durrësre.
A velencei kereskedő innen elérhette a Balkán belső piacait, a Via Egnatián keresztül pedig közvetve Konstantinápoly gazdasági világát is. Velence pedig eközben egyre erősebben kapcsolódott a Levantéhoz, Szíriához és Alexandriához. Lényegében egy középkori logisztikai hálózat rajzolódott ki.
A durrësi Velencei-torony
A ma látható Velencei-torony ennek a történetnek egy későbbi fejezetét őrzi. A Velencei Köztársaság a 14. század végén megszerezte Durrëst, és a város több mint egy évszázadon keresztül velencei fennhatóság alatt állt. A 15. században építették a ma is látható kör alakú Velencei-tornyot egy korábbi bizánci erődítés maradványaira. A torony körülbelül 16 méter átmérőjű és 9 méter magas volt, kialakítása pedig már az ágyúk korához alkalmazkodott. Nem dísznek épült.
A kikötőt és a várost védte. És ez már egészen más megvilágításba helyezi az épületet. A torony mögött ugyanis nem pusztán egy város állt, hanem egy olyan kikötő, amely évszázadok óta Kelet és Nyugat kereskedelmi kapcsolatának egyik adriai csomópontja volt. Velencéből Alexandriába – megálló Durrësben Van egy különösen szemléletes történelmi bizonyíték arra, hogy Durrës még a 15. század végén is része volt a mediterrán távolsági kereskedelmi világnak.
Arnold von Harff német lovag és utazó 1497-ben Velencéből indult kelet felé. Egy Velencéből Alexandriába tartó kereskedelmi gályán utazott, amely útközben Durrësben is megállt. Von Harff itt jegyzett fel albán szavakat és kifejezéseket – ez az albán nyelv egyik legkorábbi fennmaradt szójegyzéke. Gondoljunk bele: 1497-ben egy Velence–Alexandria kereskedelmi hajó megáll Durrësben. Velence és Alexandria pedig a középkori Európa és Kelet közötti kereskedelem két kulcsfontosságú pontja volt. Durrës tehát ténylegesen benne volt ebben a rendszerben.
Járhatott-e kínai áru Durrës kikötőjében?
Erre a pontos válasz: igen, lehetséges – de egy konkrét kínai selyemszállítmány Durrësön való áthaladását nem szabad bizonyíték nélkül kijelenteni. A kereskedelmi rendszer azonban lehetővé tette.
Egy keleti luxuscikk útja például lehetett: Kína → Közép-Ázsia → Perzsia → Konstantinápoly → Via Egnatia → Durrës → Adria → Velence → Nyugat-Európa.
De ugyanaz az áru számos más útvonalat is választhatott. A középkori kereskedelem éppen ettől volt rendkívül rugalmas. Ha egy háború, politikai konfliktus vagy természeti akadály miatt egy útvonal veszélyessé vált, az áru másik irányba indulhatott. Pontosan úgy, ahogyan a modern világkereskedelemben egy lezárt tengeri útvonal vagy kikötő miatt ma is átterelik a szállítmányokat.
És mit szólt ehhez Kína?
A selyem története külön történelmi kaland. A selyemhernyó-tenyésztés és a selyemkészítés technológiája kínai eredetű. Kína hosszú időn keresztül féltve őrizte előállításának tudását. A selyem azonban már az ókorban eljutott a Római Birodalomba, ahol rendkívül értékes luxuscikknek számított.
A probléma Európa szempontjából egyszerű volt: meg tudták vásárolni a selymet, de sokáig nem tudták előállítani. Ez hatalmas gazdasági előnyt biztosított a termelő területeknek és a közvetítőknek.
A történelem egyik korai „ipari kémkedése”
A 6. században, I. Justinianus bizánci császár idején változott meg a helyzet. Prokopiosz bizánci történetíró beszámolója szerint olyan szerzetesek érkeztek a császárhoz, akik ismerték a selyemhernyók tenyésztésének módját. A császárnak nagyon is gazdasági oka volt az érdeklődésre: Bizánc nem akart továbbra is ellenséges vagy közvetítő hatalmaktól függni a selyem beszerzésében. A történet szerint végül selyemhernyópetéket vittek Konstantinápolyba, ahol megkezdődött a tenyésztés. A modern kutatás ennél óvatosabb: valószínűleg nem egyik napról a másikra született meg egy teljes bizánci selyemipar, és Bizánc később is importált nyers selymet. De a technológia végül valóban eljutott nyugatra.
Mai nyelven szinte azt mondhatnánk: Kína őrizte a technológiát – Bizánc megszerezte a know-how-t. Természetesen ez nem „hamisítás” volt a mai jogi értelemben. A bizánciak saját selyemipart és saját motívumvilágot hoztak létre. De a történet nagyon emlékeztet a modern technológiai versenyre.
Középkori „Made in China”?
És itt kapcsolódik be Magyarország is. Joggal merülhet fel a kérdés: viselhetett-e egy középkori magyar ember több ezer kilométerről érkezett selymet?
Igen. Sőt, ehhez már régészeti bizonyítékaink is vannak. A 10. századi honfoglalás kori magyar temetőkből selyemmaradványok kerültek elő. Különösen érdekes a Debrecen és Berettyóújfalu közötti M35 autópálya építését megelőző feltáráson megtalált Derecske–Nagymező-dűlő temető. Az egyik 10. századi sír fémtárgyain selyemszövet maradványai konzerválódtak. A kutatók samite és taqueté típusú selymet is azonosítottak. A taqueté különösen érdekes. Hasonló darabokat Nyugat- és Észak-Európa korabeli leletanyagából nemigen ismerünk, miközben párhuzamaik a Közel-Keleten – többek között Irán, Izrael és Egyiptom területén – megtalálhatók.
A kutatók ezért felvetik, hogy a honfoglaló magyarok a nyugati kapcsolatok mellett keleti kereskedelmi forrásokhoz is hozzáférhettek. Vagyis a 10. századi Kárpát-medence egyáltalán nem volt elszigetelt Európa szélén. Bekapcsolódott az eurázsiai áruforgalomba.
Akkor a honfoglaló magyar már „Made in China” ruhában járt?
Tréfásan jól hangzik. Történelmileg azonban pontosítani kell. A magyar sírokban talált konkrét selyemről nem állíthatjuk automatikusan, hogy Kínában szőtték. A selyemtechnológia addigra már Kínán kívül is elterjedt, és a derecskei taqueté leletek esetében éppen a közel-keleti, iszlám világból származó eredet tűnik valószínűnek.
A frappáns mondat mégis megállja a helyét: A honfoglalás kori magyar elit már több mint ezer évvel ezelőtt viselt olyan luxustextíliákat, amelyek több ezer kilométeres eurázsiai kereskedelmi hálózaton keresztül kerülhettek a Kárpát-medencébe. Csak a „Made in China” címke hiányzott belőlük.
És jártak magyar kereskedők Durrësben?
Ez már nehezebb kérdés. A Magyar Királyság a középkorban egyértelműen bekapcsolódott az adriai és mediterrán kereskedelembe. Velence, a dalmát városok, Ragusa – a mai Dubrovnik – és Magyarország között jelentős árumozgás zajlott. Magyarország belsejében Buda, Esztergom és Székesfehérvár is bekapcsolódott a távolsági kereskedelembe. A keleti luxuscikkek több irányból érkezhettek: Velence és az Adria felől, a Balkánon keresztül, illetve a Fekete-tenger–Havasalföld–Erdély útvonalon. Arra azonban jelenleg nincs biztos bizonyítékunk, hogy név szerint ismert magyar kereskedő rendszeresen járt volna Durrësben a 13–15. században. Ezért ezt nem szabad tényként állítani.
A gazdasági hálózatok azonban találkoztak.
Elképzelhető volt például: Kelet → Konstantinápoly → Durrës → Adria → Velence vagy dalmát kikötők → Magyar Királyság. Az áru tehát akkor is eljuthatott Magyarországra, ha egy magyar kereskedő soha nem járt személyesen Durrësben.
A középkor konténerhajói
Ha mai szemmel nézzük, a rendszer meglepően ismerős. Ma egy kínai gyárból elindul egy termék. Teherautóra kerül. Kikötőbe viszik. Konténerhajóra rakják. Átrakják egy másik kikötőben. Újabb hajó, vasút vagy kamion következik. Végül megérkezik Budapestre. A középkorban ugyanez történt – csak sokkal lassabban.
Teve → karavánszeráj → kereskedő → újabb kereskedő → hajó → kikötő → szárazföldi út → újabb piac.
Egy kínai vagy közép-ázsiai luxuscikk úgy érkezhetett Európába, hogy az utolsó kereskedőnek már fogalma sem feltétlenül volt arról, ki készítette eredetileg. A rendszer szereplői különböző nyelveken beszéltek, különböző vallásúak és különböző államok alattvalói voltak. Mégis működött a nemzetközi kereskedelem.
Nemcsak árut szállítottak
Talán ez a Selyemút történetének legfontosabb része. Nemcsak selyem, fűszer és pénz mozgott rajta. Utaztak: technológiák, vallások, matematikai és csillagászati ismeretek, művészeti motívumok, nyelvek, történetek, betegségek és találmányok is.
A buddhizmus ugyanúgy terjedt ezeken az útvonalakon, mint később különböző tudományos ismeretek. A selyemhernyó-tenyésztés technológiájának nyugatra kerülése ennek tökéletes példája. A világ már akkor is összekapcsolódott. Csak nem internetkábelekkel és repülőjáratokkal, hanem karavánokkal, kikötőkkel és kereskedővárosokkal.
És Durrës ott állt az egyik kapuban
Ezért érdemes más szemmel nézni a durrësi Velencei-toronyra. A torony természetesen elsősorban katonai védmű volt. Nem „Selyemút-torony”, és nem állíthatjuk, hogy kifejezetten kínai áruk védelmére épült. De annak a kikötővárosnak a védelmi rendszeréhez tartozott, amely évszázadokon keresztül összekötötte az Adriát a Balkán belsejével és azon keresztül a keleti Mediterráneummal. A torony mögött ott volt a kikötő. A kikötő mögött a Via Egnatia. A Via Egnatia másik végén Konstantinápoly. Konstantinápolyon túl pedig kezdődött az a hatalmas ázsiai kereskedelmi világ, amely végső soron egészen Kínáig ért. Ezért amikor legközelebb megállunk a durrësi Velencei-toronynál, érdemes néhány másodpercre elképzelni a régi kikötőt. Velencei hajók. Kereskedők. Rakodómunkások. Hordók és ládák. Só, olaj, bor, textíliák és más áruk. Idegen nyelvek. A Balkán belsejéből érkező kereskedők. Az Adrián túl pedig Velence.
Durrës nem a Selyemút végállomása volt. De egy olyan világ egyik fontos kapuja volt, amelyben Kelet és Nyugat már évszázadokkal a modern globalizáció előtt kereskedett egymással. És talán ez Durrës történetének egyik legizgalmasabb oldala.
A tengerparti város, ahol ma nyaralók sétálnak, évszázadokon át egy kontinenseket összekötő gazdasági rendszer egyik adriai csomópontja volt.
🐫 Kína és Közép-Ázsia
⬇
🏺 Perzsia és a Közel-Kelet
⬇
🏛️ Konstantinápoly
⬇
🛣️ Via Egnatia
⬇
⚓ Durrës
⬇
⛵ Adriai-tenger
⬇
🦁 Velence és Európa
És valahol ennek a hatalmas történetnek a szélén már a középkori magyar ember is ott állt – keleti selyemmel a ruháján.
A globalizáció tehát nem tegnap kezdődött. Csak akkor még nem konténerekben érkezett.
( - Legfontosabb történeti támpontok: az UNESCO a Selyemutakat több mint 35 000 km-nyi összekapcsolódó útvonalrendszerként írja le, amelyen az árut jellemzően kereskedők láncolata továbbította. UNESCO World Heritage Centre A Treccani Durrëst kifejezetten a Via Egnatia adriai kijárataként írja le, és dokumentálja az 1082-es velencei városnegyedet is. Treccani A Velencei-torony 15. századi eredetét az albán hivatalos turisztikai oldal is megerősíti. Faqja Zyrtare e Turizmit Arnold von Harff pedig valóban 1497-ben, Velencéből Alexandria felé tartó kereskedelmi gályán érkezett Durrësbe. Albanian History A magyar részhez pedig különösen jó forrás a Magyar Tudományos Akadémia repozitóriumában elérhető 2023-as régészeti tanulmány: a derecskei 10. századi selymek közel-keleti párhuzamait és a honfoglalók eltérő keleti selyemforrásainak lehetőségét is tárgyalja. MTA Könyvtárának Repozitóriuma - )
